ஐ 1.fejezet: A Kezdet ஐ

Fehér hó...hó volt mindenütt... Az ablakon át néztem a fehér világot. Vajon hideg lehet? Vagy talán meleg?Nem tudtam csak azt,hogy úgy hívják: hó. Egész életemet,mármint 1400 évet a Kuran Rezidencia falain belül töltöttem. A nevem, Kuran Yuriko. A Kuran család 2.lánya vagyok. Rajtam kívül még anya született lányként,minket kivéve senki. A szüleim bujtattak a Tanács kopói elől. Talán ezért kellett,így élnem? Még a saját bátyámra sem emlékszem. A Kuranok ősidők óta, mindig tisztavérű vámpírokat vettek el.

~******~

Este van...Most azon töprengek,vajon milyen lehet a külvilág. Sötét? Sivár? Esetleg békés? Nem tudom... De egyszer megtudom...

Töprengésemet lépések zaja verte fel. Elmosolyodtam. Tudtam jól,hogy ez anya, Kuran Juri. Halk kopogás hallatszott.

-Bejöhetek?-kérdezte lágy,kellemes hangján.

-Persze!-válaszoltam. Halkan kinyitotta az ajtót,majd már mellettem is termett. Ráemeltem vörös szemeimet anyára. Hosszú,gesztenyebarna,göndör haja szemébe lógott. Barna szemeivel szomorúan nézett rám.Alaposan megnéztem öltözékét. Egy hosszú,bézs színű ruha volt rajta fekete,vastag övvel. A magassarkúja szintén ugyanolyan volt. Nyakára egy masni volt kötve.
-Yuri!Holnap este elmész bátyádhoz a Cross Akadémiára!-mondta anya halkan.-Kira is veled megy! Tudom nagyon jól,hogy nehéz lesz a beilleszkedés,de ne aggódj! Ott lesz Kira is és Kaname is,hogy segítsen majd neked!
-De...Én...-láttam anyán,hogy könnyek szöknek a szemébe. A szívem,majd megszakadt,ha így láttam.-Rendben,anya! Elmegyek a Cross Akadémiára!-láttam rajta,hogy megkönnyebbül. Magához húzott és szorosan átölelt.
-Tudom,nekem is nagyon fogsz hiányozni,de nem tudok mit tenni! Ott nagyobb biztonságba vagy,mint itt!-mondta.- De most már ideje aludni,már felkelt a nap!-anya behúzta a függönyt,majd ajtó csukódás következtében eltűnt. Néma csend lett a szobában. Utáltam mindig is ezt a csendet. Bemásztam az ágyamba és betakaróztam. A hátamra feküdtem,majd elkezdtem bámulni a plafont. Vajon,milyen a bátyám? Na és az iskola? Vagy esetleg azon kéne izgulnom,hogy betudok-e illeszkedni? Ezekkel a gondolatokkal hunytam le a szememet és mentem az álmok mezejére.

~******~

Megint azt az álmot álmodtam,mint mindig. Egy erdőben sétáltam. Mikor a közepe felé jártam egy hangot hallottam. Elkezdtem menni a hang irányába. Mikor körül néztem láttam,hogy kiértem az erdőből egy rétre.

A rét közepén egy fiú állt.Éreztem az energiáján,hogy egy tisztavérű vámpír. Kb. 184cm magasságú 1700 éves srác. Körülötte a föld és a fű meg volt fagyva,gondoltam a fagyasztás a képessége. Haja olyan színű volt,mint az ében,benne néhány fehér tinccsel. Borostyán színű szemeivel az eget kémlelte. Arca jobb oldalán különös ezüst tetoválást láttam,de nem tudtam volna megmondani,hogy milyen minta lehet. Fekete, hosszú kabátot viselt,alatta ugyanolyan színű pólót. Nyakában egy ezüst,kereszt nyakláncot pillantottam meg. Kézfején ujjatlan,fekete kesztyűt hordott,egy ezüst karkötővel. Fekete nadrágot,ében színű bakancsot viselt. De ami a legfurcsább volt ebben a fiúban az,hogy fekete angyalszárnyai voltak. Egy lépést tettem előre,de ráléptem egy ágra,ami megreccsent. A fiú egyből felém kapta a fejét.Elmosolyodott és elindult felém. Mikor közel ért hozzám meg állt.~Ki vagy te?~kérdeztem tőle. ~Én,Takimiya Takuma vagyok~jött az egyszerű válasz. Aztán kezdett minden homályosodni.

~******~

Hirtelen kipattant a szemem. ~Már megint ez az álom!~gondoltam magamban. Gondolkodásomból egy hang rázott fel.

-Elnézést,Yuriko-sama de az apja kért meg,hogy keltsem fel önt!-szólalt meg az egyik szolgálóm. Oldalra néztem és megláttam Angelique-t. Jobban szemügyre vettem. Hosszú,fekete haját kiengedve hordta,hajában fehér,selyem hajráf volt. A szokásos fekete ruháját és fehér kötényét viselte. Lábán fekete zokni volt,ami a térdéig ért és ugyan ilyen színű magas talpú cipőt hordott. Sárga szemeivel rám nézett.
-Valami baj van,Úrnőm?-kérdezte mosolyogva,lágy,kellemes hangján. Visszamosolyogtam.
-Nem,dehogyis!-reagáltam a kérdésre.
-Ha nem haragszik Yuriko-sama bátorkodtam összekészíteni a holmiját,amit az akadémiára visz!
-Köszönöm,Ange! Ha most megbocsájtasz átöltöznék!
-Természetesen!Kira-sama kint fogja várni!-mondta majd meghajolt,kinyitotta az ajtót,kilépett és bezárta azt. Megint csend lett. Az a magányos,komor csend. Felkeltem az ágyból,megvetettem majd elmentem lezuhanyozni. Mikor végeztem magam köré csavartam egy törülközőt és kijöttem a fürdőből. Odaléptem a szekrényemhez. ~Vajon melyik ruhát vegyem fel?~ gondlkodtam.~ Meg is van! ~Előkaptam egy bokáig érő,pántos,lila ruhát. Mikor felvettem,rákötöttem a derekamra egy ugyanolyan színű vastag szalagot a derekamra,majd masnit csináltam rá. A jobb csuklómon végig tekertem egy vékony lila szalagot.Odaléptem a tükrömhöz és begöndörítettem hosszú,sötétbarna hajamat. Mikor kész lettem vele tettem bele egy lila masnit. Lábamra egy lila magassarkút húztam. Mikor kész lettem jobban szemügyre vettem magam a tükörbe. Egy "igazi" tisztavérű vámpír lány nézett velem farkasszemet.

~******~

Felkaptam a bőröndömet és kinyitottam az ajtót. Egy kéz automatikusan elvette tőlem. Egy magas srác állt előttem. Haja fehér színű,kissé hosszú volt. Vörös szemei titokzatosságról árulkodtak.Lenézett rám (ugyanis egy fejjel magasabb volt nálam) és elmosolyodott. Fehér inget,fekete kabátot,ében nyakkendőt,sötét színű nadrágot és cipőt viselt. Ő volt Toronaga Kira. Amióta az eszemet tudom ő mindig velem volt. Mikor azonban betöltöttem az 1300-at ő hirtelen eltűnt az életemből,mintha soha nem is létezett volna.
-Jó estét,Úrnőm!-hajolt meg előttem.-Hogy aludt?-kérdezte.
-Kira!-kiáltottam el magam,majd a nyakába ugrottam és átöleltem szorosan.-Annyira hiányoztál! Amúgy köszönöm jól!
-Nekem is hiányzott,Yuriko-sama! Ezt örömmel hallom!- mosolygott rám. Leszálltam róla,megálltam előtte és felnéztem rá.-Indulhatunk?
-Persze!-bólintottam.~Nem akarom elhagyni a biztonságot nyújtó házat,de ki kell derítenem,milyen is a világ. De leginkább a bátyámmal akarok találkozni!~ elmélkedtem magamban,majd nyeltem egyet. Kira aggódóan nézett rám.
-Minden rendben,Úrnőm? -kérdezte.
-Persze! Semmi bajom csak egy kicsit fáj a fejem,ennyi! -majd elindultam a hosszú folyosón. Kira mellém ért és velem egy tempóban jött,de még mindig nézett.~Kezd egy kicsit kínos lenni~ pirultam el.
-Remélem nem hajtja túl magát,Yuriko-sama! -mondta,majd előre nézett. Majd végül megláttam a lépcsőt. Odarohantam a korláthoz és a hallban megláttam anyát,apát és a hatalmas szolga seregletet. Lerohantam a lépcsőn egyenesen apa karjaiba. Papa a Kuranok feje,de ha jól értettem Kaname intézi az ügyeit, a neve Kuran Haruka. Miután kibontakoztunk az ölelésből apa végigmért,majd elmosolyodott.

-Milyen szép lány lett belőled,Yu!-dicsért meg apa,közben Kira mellém ért és meghajolt. Anya sértődötten nézett apára.
-És én velem mi lesz,Haruka?
-Te is szép vagy,Juri!-mondta,majd egy puszit nyomott az arcára. Aztán rám nézett.
-Kész vagy,Yu?
-Persze,apu!-erőltetettem magamra egy mosolyt.
-Na,akkor menned is kell!-nézett az órájára apa.-Akkor...Szia,Yu! Vigyázz magadra!-ölelt át apa.-Üdvözlöm,Kaname-t!
-Persze!Átadom!~Főleg,ha felismerem>< ~néztem rá könnyes szemmel apára. Anya odajött és átvett apától.
-Jó utat,Kicsim! Vigyázzatok az úton!-mondta anya.
-Rendben!-szipogtam.
-Úrnőm!-szólalt meg Kira.-Indulhatunk?
-Igen!-mondtam,majd elindultam. Kinyitotta Kira az ajtót és kiléptem rajta,utánam Kira. Mindenki utánunk jött. Az ajtó előtt megálltak anyuék,mögöttük a szolgák.
-Viszlát Úrnőnk és Kira-sama! Jó utat!-mondták egyszerre,majd meghajoltak. Integettem nekik,majd beszálltam a hintóba és elhajtottunk.
Már 4 órája mehettünk,mire odaértünk.
-Yuriko-sama! Megérkeztünk!-szólt Kira.Kinéztem az ablakon. Igen... Ez kétségkívül a Cross Akadémia!

ஐ ~ Legközelebb is szép álmokat festek neked ~ ஐ